2015. június 22., hétfő

Bemutatkozás és néhány infó

Salut! :)

Perjési Laura vagyok, 15 éves, Magyarországon élek.



Azért hoztam létre ezt a blogot, hogy meg tudjam veletek osztani a Franciaországban történt dolgaimat.
A jövőre nézve szeretnék megosztani képeket, videókat (Youtube-on), sztorikat... :)

Nézzük, hogy miről is van szó!

2015 szeptemberétől, 2016 júliusáig Franciaországban fogok élni, azon belül Groissiat-ban. Ezzel a lehetőséggel az AFS cserediák programján belül tudok élni.
Eddig úgy tűnik, hogy szept.04-én szállok repülőre, de természetesen ez változhat egy-két napot. A haza jövetel nyár közepére esik, kb. júl.10-én érkezek (szintén lehet pár napos csúszás).

Mielőtt utazok, lesz egy AFS-es orientáció júl.18-19-én, ahol ismerkedhetek magyar, szeptemberben induló diákokkal, illetve magyar önkéntesekkel. Elvileg sok játék, program, ismerkedős beszélgetés, stb. lesz.
Ide el kell készítenünk néhány feladatot, ilyen például, hogy mutassuk be a családunkat, Magyarországot, a szokásokat, stb. Ezt egy kis albumban kell illusztrálnunk, hiszen, ha a kinti nagyimnak szeretnék mesélni, akkor elég nehéz lenne neki PowerPoint-on mutatni.
Kell készítenünk interjút egy itt élő, külföldi cserediákkal, amit én már el is készítettem. Így utólag is köszönöm a segítséget Luis-nak! :)

Addig is tanulhatok törit, matekot, fizikát, irodalmat és nyelvtant, mivel osztályozó vizsgákat fogok tenni a 10-es évből, hogy visszakerülhessek a mostani osztályomba. Jövő nyáron is tanulok, de úgy gondolom, megéri, hiszen egy évig úgyis "nyaralni" fogok. :)

A fogadócsaládomat pár napja kaptam meg, aminek nagyon örülök, és eszméletlen boldog vagyok. Anyukám Cristina, apukám Arnaud és a két tesóm Eva és Cindy. Nagyon szimpatikusak, remélem, egy nagyon jó évet fogok velük eltölteni... :)

Hirtelen ennyi jutott eszembe, később úgyis fogjátok látni, ha valamit kihagytam volna.
Remélem, sokan követitek majd, és fognak tetszeni a bejegyzéseim! :)

Au revoir!
Plaura :)